A Nyilas mája nem bírja az alkoholt

Olvasási idő kb. 5 perc

Ami az életmódot és a mozgást illeti, az egzotikus expedíciók éppúgy illenek alkatához, mint a természetvédelmi önkéntes munka. Asztro Diéta 4. rész.

1. rész: A tüzes jegyek: ragadozók

2. rész: A Kosnak kerülnie kell a tömény szeszt

3. rész: Az Oroszlánnak való a vörösbor és a szamba

Az asztrológiai hagyományok szerint az elemek arányainak felborulása különböző egészségi problémákat okozhat. Egyik elem túltengése a többi rovására ugyanakkora gondot jelenthet, mint ha túl kevés van belőle a szervezetben. A túlsúly vagy a kóros soványság, különböző étkezési rendellenességek részben szintén ilyen arány-eltolódásokkal magyarázhatók. A jó hír az, hogy alkatunkhoz illő étrend, mozgásformák összeállításával helyre állítható a felborult egyensúly, akár velünk született sajátosságról van szó, akár átmeneti, életvitelünknek, aktuális bolygóhatásoknak tulajdonítható állapotról.

A Nyilas princípium a szervezetben

A Nyilas jegyhez és a benne uralkodó Jupiterhez tartozik a medence, csípő .és combtájék, a sima izomzat, a csípő és fenékizomzat (a musculus maximus, a test legnagyobb izma), a combizom, a zsírszövetek, a csontok közül a medencecsont, csípő -és keresztcsont, ülőcsont és farokcsont, a máj, mint szerv, a belső elválasztású mirigyek közül részben az agyalapi mirigy, élettani folyamatként a feldolgozott tápanyag hasznosítása, a méregtelenítés (máj), építés- és növekedési folyamatok, új anyagok és vegyületek előállítása, az egészséges sejtműködéshez szükséges vegyületek közül az idegrendszert erősítő kovasav.

A Nyilas betegséghajlamai

Alapvetően egészséges alkat, problémái leginkább a túlzásokból, mértéktelenségből fakadhatnak. Mája érzékenyebb lehet az átlagosnál: sárgaságra, túlzott alkoholfogyasztás mellett májzsugorra lehet hajlamos. A súlyfölösleg sem csupán szépség hibát jelenthet, hanem komolyabb panaszokat is okozhat. A csípőpanaszok, csípőízületi gyulladás, farideg zsába, jó indulatú daganatos betegségek, duzzanatképződés (pl. zsírmirigyek) további gondokat okozhatnak akárcsak a kovasavhiány tünetei -pl. fakó, száraz bőr, vékony, fénytelen hajszálak, fogínyproblémák.

Étrendje

Az asztalnál is filozofikus magasságokban szárnyal. „Teli hassal éhezni is könnyű" – vallja meggyőződéssel. Lucullusi lakomáin van is minden földi jó, sajtos, tejszínes, tejfölös mártások, majonézes saláták, a cseh konyha remekei, egzotikus földrészek ínyencségei, tejszínhabos, vanília krémes desszertek, testes vörösborok és különféle likőrök, bólék, és persze népes társaság. Egyetemi cimborák vagy egy nemzetközi konferencia, szinte mindegy is, csak varázsolhassa nagyvilági eseménnyé.

Esküdt ellenségek

Bár az étkezés terén is vállalkozó szellemű és kalandvágyó, kedvenc fogásai nem a reformkonyha recepttárából kerülnek elő. Időnként kimondottan ártalmasak is lehetnek számára. Holmi steril egészségi szempontok miatt azonban valószínűleg nem fogja kiiktatni étrendjéből kedvenceit: a nehéz, zsíros mártásokat, a sok édességet, pl. csokoládét. Többnyire nem szerelmi bánatában eszi tele magát. Egyszerűen csak szereti a jó falatokat, ahogy az élet többi örömét is. Az alkoholt azonban nem csupán túlérzékeny mája miatt kéne kerülnie, hanem mert bőre az átlagosnál is jobban megszenvedi a bulikat.

Ajánlott élelmiszerek

Fehérjében gazdag étrendjét - pl. grillezett szárnyas- és halfélék, tojás, sovány tejtermékek, joghurt - friss zöld salátákkal egészítheti ki. Az alábbi zöldség- és gyümölcsfélék kavalkádjából ízletes, egyszersmind egészséges fogásokat is összeállíthat: padlizsán, kukorica, gabona, teljes kiőrlésű gabonafélék, paradicsom, zöldpaprika, szerecsendió, dió, gesztenye, eper, cseresznye, szilva, ananász, banán, barack.

A napi három főétkezés helyett érdemesebb négy, kisebb adagokból állót beiktatnia, édes üdítőitalok helyett pedig inkább tiszta ásvány vizet fogyasszon. Mivel hajlamos a kiszáradásra, érdemes szem előtt tartania, hogy egy egészséges, felnőtt embernek naponta 1,5-2 liter folyadékot kéne meginnia..

A Nyilas és a felesleges kilók

Vigyázat, alkati adottság! A jegyet uraló bolygó, a Jupiter akkor is erőteljes felépítést kölcsönöz a Nyilas szülöttnek, ha történetesen nem küszködik súlyproblémákkal. Mindannyian ismerünk pl. joviális alkatú urakat és júnói testalkatú hölgyeket. Utóbbiak gyakran szélesebbek és teltebbek az épp ügyeletes szépségideálnál, mégsem tűnnek kövérnek. Különösen kamaszodó Nyilas lányoknak érdemes szem előtt tartaniuk, hogy velünk született alkati sajátosságainkon még életvezetésünk gyökeres átalakítása sem változtathat, csupán hozzásegíthet ahhoz, hogy a legjobbat hozzuk ki alapfeltételeinkből.

Tina Turnernek pl. nem csupán a Napja áll a Nyilasban, hanem testalkatára is illenek többé-kevésbé a jegy jellemzői. Bár megjelenését rocknagymamaként sincs oka szégyellnie, hamvasabb éveiben sem lehetett párductestűnek nevezni. Naomi Campbellre azonban, aki a Nyilassal szemben álló Ikrek jegy hatása alatt áll, már sokkal inkább illik ez a jelző.

A monotónia súlyproblémákat okozhat

A jegy képviselői azonban, főleg idős korukban, a hízásra is hajlamosabbak lehetnek az átlagosnál, hiszen a Jupiter a bőség, kiterjedés princípiuma is. Ha pl. nem tud más szinteken terjeszkedni, legalább derékbőségben kell gyarapodnia (a Nyilas típus leginkább csípő ill. comb tájékra hízik). A monotonitás, bezártság más tekintetben is komoly problémákat okozhat ennek a nagyon mozgás igényes, szabadság szerető jegynek. Étvágya pl. egy, még oly változatos, de helyhez kötött munkakörnyezetben is normális igényei sokszorosára növekedhet.

Újra fitten:

Erősségek:

A mozgás nem csupán felesleges kilói leadásához, hanem általános testi-lelki egészségéhez is nélkülözhetetlen. Ha pl. napközben nem nyüzsöghet eleget, maga sem érti, hogy egy olyan szeretetreméltó, vidám, toleráns alkat, mint ő, miért köt bele az élő fába is. Másfelől, egy rendszeresen végzett, komoly, fizikai igénybevételt is jelentő sportágat művelve, büntetlenül lakmározhat, ahogy épp szeszélyei diktálják.

Optimizmusa, humorérzéke a fogyókúra kezdeti nehézségein is átsegíti. Látomásainak köszönhetően pl. akkor is pehely súllyal szárnyal olümposzi magasságokba, ha földi teste másfél mázsát nyom.

A lehetséges buktatók:

Fentebbi tulajdonságai ádáz ellenségeivé válhatnak, ha az elvileg lehetségeset elmulasztja a gyakorlatba is átültetni. A Koshoz hasonlóan ő is hamar elveszti érdeklődését. Ha csak nem nyújtanak elég változatosságot is, a hónapról - hónapra következetesen betartandó életvezetési programok az ő esetében is inkább a kudarcra jelentenek garanciát.. .

A tűz elem hangsúlyos jelenlétére utaló kiegyensúlyozatlan élettempó további nehézségeket okozhat.

Javasolt mozgásformák

Sok Nyilas sportol rendszeresen, akár hobbiból, akár hivatásos versenyzőként. Ha azonban valamilyen okból hirtelen abba kell hagynia, még az ilyenkor szokásosnál is rövidebb idő alatt szedhet magára felesleges kilókat.

Sport. A hangsúlyos Nyilas rajong a természetért. Ha egyébként nem is űz semmilyen sportágat, bizonyára nagy kiránduló. Az egzotikus expedíciók épp úgy illenek alkatához mint az itthoni természetvédelmi területeken végzett önkéntes munka. Ezt talán morális érzékével is inkább össze tudja egyeztetni – ami esetében szintén nem elhanyagolandó szempont- , mint az egyébként szintén a jegy uralma alatt álló vadászatot. A lovaglás és más lovas sportok is karakterére szabottak, különösen ha nem csak nézőjük, hanem aktív művelőjük is. A síelés, korcsolyázás, íjászat szintén ajánlható, akárcsak az Oroszlánnál felsorolt, egyéni kibontakozási lehetőséget adó, státusszimbólum-szerűen is űzött sportágak.

Alkatához illő tánctípusok: más kultúrák táncai – az etno ritmusoktól a bécsi keringőig, szakrális táncok.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Életem

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.