Mi van, ha meglátják a meztelen feneked?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jól emlékszem, mert órákig tartott. A mentségükre szóljon, hogy először vették le, továbbá a sors játéka olyan partszakaszra vetett minket, ahol a törzsközönség többsége… a testéből élt. Jobb téma híján a melóról dumáltak.

Nem könnyű kezdet, főleg azzal az adalékkal, hogy gimnazisták voltunk, és akkor egy fiú nem igazán ura minden helyzetben önmagának. A fiúk ilyenkor azt gondolják, hogy a lányoknak aránytalanul könnyebb, de mindezt úgy hiszik, hogy közben próbálnak nem a lányokra gondolni. Azt, ami bent motoszkál, úgy hívják, hogy

a fecske utáni vágy,

amelynek gyökerei a gyerekkorba nyúlnak vissza. Az ember felnőhet úgy, hogy belenő a fürdőruhába, mert értelemszerűen adnak rá egészen kicsi korától. Vagy nem, és néha ez a rosszabb. Egyszer csak öntudatodra ébredsz, és ez sajnos legtöbbször egy tömött strand közepén történik. De hát olyan természetes így – mondják neked, közben ott ülnek bikiniben meg csíkos Speedóban. Ellenállhatatlan vágyat érzel egy fecske után, ami könnyen rögzül.

Több mint tíz évvel azután, hogy az ember összenő a fürdőruhával, nem könnyű levenni, de egyszer csak természetes lesz. A naturisták alapvető szokását azonban, miszerint is a többiekkel ellentétben

levetkőznek, mielőtt fürdeni mennek,

nem mindenki fogadja el egyszerűen. A fürdőruhapártiakból a látvány néha előcsalja az állásfoglaló ént. Kifejtik azt a meglátásukat (ez valószínűleg a kollektív tudatból jön, mert mindig ugyanaz), hogy ők nem értik ezt az egészet, ugyan mondjam már meg,

miért zavarja a nudistákat az a kis fürdőruha?!

A fürdőruhapártiak egy része a lelke mélyén láthatóan az intelligens tervezés tanához húz. Ez a darwinizmussal szembehelyezkedő elmélet azt mondja, hogy bizonyos összetett struktúrák megjelenését az evolúció apró lépései nem magyarázzák. Így például az emberre nem evoluálhatott rá kulturálisan sem a fürdőruci, feltehetően abban lett teremtve, és az a furcsa, aki leveszi.

A fürdőruha olyasmi, mintha akkor is óvszert húzna az ember, amikor ezt semmi sem indokolja – fogalmazta meg erre egyszer egy megszállott, aki fürdőruha helyett most burkolózzon névtelenségbe.

Van egy pillanat, amikor természetessé válik, ami amúgy is az. Kilépsz a vízből, elkapod az épp rendezkedő fürdőruhás pár rácsodálkozó tekintetét, és először fogalmazódik meg benned így:

nézd már, textilesek!

Meztelenül létezni jó, csak akkor válik cikivé, amikor a textilesek kijátszák végső ütőkártyájukat. Ez általában egy sejtelmes utalás formájában jelentkezik olyan naturista prospektusokra,

amelyben az emberek meztelenül tekéznek.

Ez azonban meszire vezet. Ebben a részben e jelentős téma lelki összetevőire és az alapkérdésekre koncentráltunk, az olyan izgalmas mélységekkel, mint a meztelen bowlingmeccs vagy a nudista alpinizmus, a következő részekben foglalkozunk. Szó lesz a naturizmus terjedéséről, valamint arról is, hogyan függ össze ez az egész a globális felmelegedéssel, és miért védi a természetet, aki a hátsóját is sütteti.

Itt folytatódik…

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.