Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az egyik külső kerületben, parkok közé ékelődött tégla négyemeletes házak között járok, délutáni napsütés, szombati nyugalom. N-hez igyekszem, akit egy korábbi cikkünk kapcsán kértem, beszélgessünk a szakmájáról.
Neten ismerkedik, az adatlapján feltűnően sok az őt méltató bejegyzés. Elégedettek a vendégei, nemcsak szakmailag, többüktől elhangzik: olyan, mintha a barátnőjükkel lennének. Azt írják, intelligens, őszinte, nyitottak vele a beszélgetések. És persze a szex, dícsérik is a franciáját magyarul, angolul, olaszul egyaránt.
N pedig eközben markáns véleményt formál a prostitúcióról blogján, de erre később még úgyis visszatérünk.
Fölsétálok a lakásukba, leülünk az egyik szobában, barátjával hármasban. Megkínálnak egy ásványvízzel, elheveredek a kényelmes karosszékben. Kicsit furcsán érzem magam, lassan oldódom. N és párja velem együtt kényelembe helyezkednek, várják hogy kérdezzek.
- Nálatok nemigen jöhet szóba az egymás birtoklása, nem?
N gyorsan beszél, intenzív. - Birtoklás azon a módon nincs, hogy megkövetelné bármelyikünk is a szexuális hűséget, de más módokon mi is a normál emberek életét éljük. A miénk nem olyan, mint más kapcsolat, bizonyos szempontból sokkal nyitottabbak vagyunk. Más szempontból viszont sokkal inkább összetartozunk, mint a legtöbb pár, ezért tud ez így mőködni. Tehát abszolút egyértelmű, hogy ő hozzám tartozik, én meg hozzá, és senki
máshoz, a különböző "kilengések" ellenére.
- Szóval nektek van ezen a szex-területen egy különös nyitottságotok, ennyi az egész?
S válaszol: azért nemcsak ezen a területen, ha megnézem mások kapcsolatát, elég sok mindenben nyitottabbak vagyunk az átlagnál.
N veszi át a szót: - A legtöbb házasságban, kapcsolatban fontos elem a birtoklás mindkét részről, ez mégsem akadályozza meg azt, hogy egyik vagy akár mindkét fél titokban félrejárjon. Eközben persze elvárás, hogy ez ne történjen meg, és gyakran nem az a gond, ha csinálják, hanem ha kiderül. Az illúzió mindennél fontosabb. Nálunk egyáltalán nincs ilyen korlátozás, viszont beszámolási kötelezettség van mindkettőnknek, lehetőleg előre, és a másik vétózhatja a dolgot. Néha elő is fordul az ilyesmi, ő is és én is éltünk már ezzel a jogunkkal.
Csináltam egy felmérést a blogomon arról a témáról, hogy mi számít megcsalásnak, az érzelmi, vagy a fizikai. Nagyobbrészt lányok szavazhattak, mivel a blog olvasótáborában ők vannak túlsúlyban. A végeredmény szerint a többségnek mind az érzelmi, mind a fizikai tett számít, de mindkét irányban voltak olyanok, akiknek inkább csak az egyik.
Szerintem a megcsalás a másik elárulása. Egyrészt a "gondolatbűn" is az, másrészt viszont ezek nem a szexuális gondolatok más irányába. Hanem olyasmi, mint például ha nem engem tekint elsőnek, a Legfontosabbnak, vagy azt kívánja, bárcsak az a másik lenne a párja. Ez tényleg megcsalás. És a dolgot nem enyhíti, hanem súlyosbítja, ha nem mondja el nekem. A legnagyobb árulás a hazugság. De ilyen úgysem fordulhat elő, amíg a legfontosabbak vagyunk egymásnak, és bármit meg tudunk beszélni, meg tudunk oldani.
- Mindegy hogy mi történik, csak elmondjátok egymásnak?
- Valahogy úgy. Persze ennél a résznél az is fontos, hogy elnézőek legyünk az emberi hibák iránt, és ne nehezítsük meg a másik dolgát. Ez fontos kellék az őszinteséghez. Ami alatt azt értem, hogy minden lényegeset elmondunk egymásnak, nem pedig azt hogy nem hazudok, de amit nem tud az nem fáj neki.
Értelemszerűen alapvető, hogy amolyan "legjobb barátok" legyünk egymásnak, ezen alapul az egész. Sok kapcsolatban alapvető elvárás, hogy egy pasi ne fusson más nők után, ne is barátkozzon más csajokkal, mert akkor otthon egyből botrány van. Közben persze mindketten a saját, azonos nemű barátaikkal beszélik meg a gondolataikat és problémáikat, egymással alig, nem bíznak a másikban. Ez hűség, persze, ha csak a szexet nézzük, de még véletlenül sem összetartozás, maximum gazdasági szövetség.
- Olvastam a netes hirdetőoldalon, hogy nagyon szeretnek a vendégeid, úgy írnak rólad, hogy nagy élmény vagy, mintha a barátnőjükkel lennének. Úgy vettem észre, a külföldiek különösen szépeket írnak.
- A külföldi pasik gyakran hosszabb időre hívnak, ők ezt sokkal inkább megengedhetik maguknak anyagilag. Ilyenkor több idő marad a személyes kapcsolat kialakítására, beszélgetésre, szóval egyéb módon is tudom őket szórakoztatni. Ezt gyakran igénylik is. Így a találka jellege a szimpla szexhez képest eltolódhat az escort jellegű szolgátatás irányába. Persze a magyar pasikkal is próbálok jó, személyes kapcsolatot kialakítani, de az időbe itt kevésbé fér bele, és néha nem is elvárás. Úgy általában minél rövidebb egy találka, annál kevésbé tudok "villantani".
- Mi volt először? A munka vagy a párod?
- A páromat ismertem előbb, de amikor összejöttünk, már dolgoztam.
S közbeszúrja: - Amikor felmerült az ötlet hogy ő esetleg prostiként dolgozhatna, megkérdezett, mit szólok hozzá.
- Akkor kicsit másképp emlékszünk - veszi vissza a szót N. Nekem S iskolatársam volt, úgy ismertem, mint egy különc, ugyanakkor különlegesen nyitott srácot. Akkortájt amúgy is sokat beszélgettünk. Egy ilyen beszélgetés alkalmával megkérdeztem, mit szól ehhez az egészhez. Tudtam, hogy ő nem fog negatívan reagálni, és úgy éreztem, valakivel meg kell osztanom. Azaz a beszélgetés már azután történt hogy belekezdtem.
Ő pedig óriási felhajtás vagy moralizálás helyett semlegesen, érdeklődve reagált, és valahogy már az elején értette, hogy miről szól és miről nem. Ez aztán közelebb is hozott minket egymáshoz. Meg persze ott volt a programozás... Az a nyomorult assembly, ami nekem akkortájt nagyon nem ment, és együtt próbáltuk megfejteni. Végül nem sikerült, azóta sem ismerem a nyelvet, de mi összejöttünk, úgyhogy megérte.
S: Sok embernek az jut először eszébe, hogy a munka közben ismerkedtünk meg, pedig nem. Valami gyanús, anyagiakon alapuló kapcsolatot sejtenek alatta, vagy egyik vagy másik irányból, pedig szó sincs ilyesmiről.
- Hogy kezdted?
- A drasztikus pénzhiány motivált, természetesen. Előtte elolvastam egy riportkönyvet a témáról, onnan tájékozódtam a részletekről. Egy hirdetési újságban válaszoltam egy "álláshirdetésre". Az első 3 hónapban egy lakáson dolgoztam, több lánnyal együtt. A főnökasszony bérelte a lakást, ő adta fel a hirdetéseket, mi pedig cserébe az alapár felét leadtuk neki. Valaki, talán egy vendégem mondta, hogy egy ilyen okos lány, mint én, egyedül is dolgozhatna, nem szorul erre a helyre. Ezen elgondolkoztam. És a pocsék üzletpolitika is motivált: a főnökasszony valamely furcsa ok folytán - spórolásra hivatkozva - csak akkor adott fel hirdetéseket, ha jó volt a bevétel.
Ez persze nem nagyon segített abban, hogy jó legyen. Pár hét gyakorlati nyomorgás után (olyan hét is volt hogy csak egyvalaki jött), némi összegyűjtött pénzből feladtam saját hirdetést, az interneten. Mit ad isten, ez a stratégia működött. Hirtelen a lányok közül nekem lett a legtöbb vendégem. Az alap felét persze továbbra is leadtam, de közben komolyan szöget ütött a fejembe, hogy nekem tényleg nincs szükségem erre a társaságra. Úgyhogy el is kezdtem spórolni a lakásbérletre.
Elővigyázatosan nem szóltam senkinek, viszont kifizettem a kauciót, és a cuccaimat szép titokban elszállítottam, nehogy ezzel tartsanak vissza. Kár volt óvatoskodnom, rám se bagózott senki. Amikor legközelebb meglátogatott minket a főnökasszony, eléálltam és előadtam a szándékaimat, és még egy jó velős indoklást is mellétettem. Felháborodott, hogy kritizálni merészeltem, de az fel sem merült benne, hogy visszatartson.
- Nem volt maffia, rosszarcú stricik...
- Semmi ilyen. Azóta több olyan pasit is megismertem, akik lányok futtatásával foglalkoznak. Rivalizálnak egymással, persze, és nyilván ez az egész üzlet nem is legális, de a lányokat nem rabszolgaként adják-veszik, hanem alkalmazottként kezelik. Legalábbis a lakásprostik szintjén így van. A lányok szabadon jönnek-mennek, akár egyik napról a másikra évekre eltűnnek a szakmából, vagy máshoz pártolnak.
Ezeket a pasikat részben vendégeimként, részben egyéb módon ismertem meg, de a közös bennük, hogy egyikük sem próbált behálózni vagy megfenyegetni. Erről a témáról az elmúlt hetekben is volt egy cikk, és egy ezzel kapcsolatos vita, a nolon. Valaki azt írta, hogy ha egy lány szabadúszóként próbálkozik, előbb-utóbb híre megy, aztán valami négyajtós szekrény bekopogtat hozzá, és elkéri a bevételt, úgymond "védelemért" cserébe. Én pedig eddig csak szerencsés voltam.
- És nem?
- Nem. Számolgattam magamban az esélyeket. Évek óta a neten hirdetek, pont ott, ahol a többi lány. Nem titkolom, hogy nincs stricim, valamint nincs se maffia-, se rendőrségi kapcsolatom, teljesen egyedül vagyok. Ha az egész lányhálózatot valami ilyen szervezet irányítaná, teljesen lehetetlen lenne, hogy ne figyeljenek fel rám ilyen sok idő alatt. Ekkora mázli nincs is. Kiszámoltam, hogyha például én vagyok az egyetlen, aki szabadúszó, és havonta csak 50% a valószínűsége, hogy észrevesznek, az esélyem, hogy eddig véletlenül kerültem el őket, millió-milliárdszor kevesebb annál, mint az hogy a következő szombaton megnyerem az ötöslottót. Szerintem a rabszolgatartó maffia uralma a piac felett teljesen irreális állítás. El tudom képzelni, hogy létezik ilyesmi, de csak nagyon szűk rétegként, belterjesen, meg persze az utcán, de mindenképpen a hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott lányok körében.
Ehhez képest a törvények alkotói - arra való hivatkozással, hogy megvédjenek - jogszabályokban lehetetlenítik el a hozzám hasonló lányok munkáját.
A prostitúció társadalmi megítélése nagyon vegyes, a lányoknak néha nem könnyű a dolga, sem a vendégeik, sem a társadalmi ítélkezés miatt. Azzal viszont nem segítenek a törvényalkotók, ha úgy csinálnak, mintha az egész jelenség megszüntethető lenne egy-két okos jogszabállyal. Ráadásul úgy tesznek, mintha emiatt még boldognak is kellene lenniük a szakmában dolgozóknak.
Folytatjuk...
Interjúalanyunk blogja: Egy callgirl naplója
« előző rész || következő rész »
