Édesanyád nyögése a hálóból

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Bem rakpart egy jól ismert sörözőjében jöttünk össze páran. Nem volt semmi alkalom. Egy sikeres kör-e-mail eredménye volt az este. Eredetileg nyolc főre foglaltunk asztalt, aztán valahogy tizenötre duzzadt a társaság, jöttek a barátnők, a pasik meg a szeretők is. Nagyon vidám kis este volt. Közös volt a hullámhossz.

A társaságból nem hiányozhatott K., az én legkedvesebb gyerekkori barátom. Hozta a barátnőjét is, és minden jel arra utalt, teljes a béke meg a szerelem – úgy tűnt, a szexuális nedvek témakörön is sikeresen túljutottak. Nem mertem rákérdezni. Nem is kellett, mondta azt K. magától is. Minden nagyon frankó, jól haladnak – arra azonban nyomatékosan megkértem, ne részletezze, legyen szíves, mennyire jól, elvégre barátnője „arca” ott ül velem szemben, nincs kedvem tudni. K. nagyot röhögött, jól hátba vert, és megnyugtatott, nem sztorizik, de valamit mindenképp el kell mesélnie.

Jaj!

Kértem, hogy halasszuk máskorra a szexuálterápiát, de K. meg se hallotta. Rég fejbe csapta a flamand búzasör, teljes átéléssel mondta a magáét. Aktuális lelki traumájának oka nem más, mint tulajdon szülei, akik idős koruk ellenére sem restek, és csinálják. Szexelnek! Teljesen kiborító. K. múlt hétvégén vidékre utazott a szüleihez, reggel korábban kelt fel, mint megszokott, és amikor a lépcsőn lefelé menetelt, hogy lefőzze magának a reggeli kávét, visításra és nyögésre lett figyelmes. Füle extra érzékeny üzemmódra kapcsolt, és hamar világos lett, a szülei hálószobájából érkeznek a hangok. Apja egy sebzett rénszarvas módjára bőgött, míg az anyja finoman nyögdécselt, olykor-olykor megütve a magas C-t. Hallani lehetett, hogy az ágy támlája a falat püföli.

K. teljes átéléssel adta vissza a történetet. Komolyan felizgatták az események. Gyorsan visszaszaladt egykori gyerekszobájába, és nem mert kijönni még vagy két órán keresztül. Teljesen elképedt. Nem értette az egészet. Ősei már javában túllépték a hetvenet. Hogy lehet, hogy még mindig csinálják? Mindig azt hitte, ebben a korban a szex rég nem működik.

Ami azonban a legrosszabb, pár órával később reggelihez ült a család, egészen pontosan K. és szülei. Volt az asztalon minden, frissen facsart narancslé, főtt tojás, füstölt tarja és rozskenyér, ahogy K. szereti, neki mégse csúszott le egyetlen falat sem a torkán. Szülei szemébe se mert nézni. Lángolt az arca. Egyszerűen nem fér a fejébe, miért nem fér a fejébe ez az egész. Levezette nekem a tételt:

Szexelni jó. Talán nincs is jobb annál.
Mindenki csinálja.
A kérdés: miért fáj, ha a szülők is vadulnak néha? Miért lett rosszul a hallottaktól?

Néztem ezt a megtermett üzletembert, és próbáltam elképzelni, ahogy igazi mamlasz módjára összehúzza magát a villásreggelinél. Majd eszembe jutott, nekem is volt egy hasonló élményem. Egyszer én is véletlenül meghallottam a szüleimet szex közben, s nekem sem esett túl jól. Hogy miért, azóta sem tudtam tisztázni magamban. Talán reális magyarázat, hogy szexuális szabadság, felvilágosultság és öntudat ide vagy oda, legbelül még mindig mereven tornyosul a szexuális tabu. Még mindig nem sikerült megtanulni, a szex olyan elemi és természetes igényünk, mint a vizelés. Nem fér a fejünkbe.

Sajnos/nem sajnos, mi még azokban az időkben értünk felnőtté, amikor a szexualitást súlyos prüdéria övezte. Tabu volt ez a családban, tabu az iskolában, és egészen picit tabu a barátok között. Hittanórán pedig egyenes üldözték azt, aki – ha gondolatban is, de – paráználkodni merészelt. A televízióban a buja ágyjelenteknél elkapcsoltak a szülők, a gyerek előtt nem ölelkeztek, nem csókolóztak. A szexuális felvilágosítást az iskola intézte el, úgy-ahogy. Annó nem az volt, mint most, a ló túlsó oldalán, amikor még a csapból is a szex folyik. A mi korosztályunknak még súlyos teherként nehezedett a nyakába túllépni ezen a prüdérián, és önerőből felfedezni az örömteli szexualitást. Ám úgy tűnik, érett fejjel, megannyi tapasztalattal sem sikerült odáig jutnunk, hogy elfogadjuk, fehér hajú édesanyánk, kopaszodó édesapánk éppúgy vágyik a szexre, mint te vagy én.

K.-val hosszasan beszélgettünk a történtekről. Igazat adott. Keményen neveltek minket. Emlékszik, mekkora pofont kapott anyjától, amikor az felfedezte három részből álló pornógyűjteményét. Persze meg is kellett gyónnia. A plébános harminc miatyánkot vert rá…

Ha ez bejött, nézz rá ezekre is:

Amikor K. minden bevezetés nélkül elővette az ondóproblémát és azt, hogy pontosan hol nem bírja a csaja, azt hittem, az orromon jön ki a kávé – valami ártalmatlan, megcsalós dologra vártam, köhögtem is párat, de ha ez, hát legyen ez. | Ondógondok

A férfi világosan felvázolta, feleségével nyílt kapcsolatban él, nem akar mást, csak szexet – ebbe a játékba keveredett bele J., csinálták otthon, kocsiban, pláza vécéjében, és csak lassan tudatosult benne, milyen károkat okoz neki mindez… | Nem akart mást, csak szexet

Kattints ide, ha a Dívány HOT! gyűjtőjére mennél további, témába vágó cikkekért!

harvey
harvey
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.