Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
”Örülök, ha valaki, amint meglátja a nevemet, vagy képemet valahol, ideges lesz, mert az idegesség a stressz előszobája. Így közvetve, vagy közvetetten hozzájárulok a magyar össznépi lefogyáshoz.”
Figyelte, hogyan mozdul a feneke
Karafiáth Orsolya új verseskötetével és lemezével visszatért a szórakoztató médiába. A könyvbemutató idején azonban egy egészen újszerű vállalkozására bukkantunk. A költőnő irodalmi diétablogot indított a Prae.hu oldalon. Úgy tűnik, hogy életének két legfontosabb eleme a szerelem és a diéta, ezért elsőként ez utóbbira térünk ki.
A költőnő bejegyzéseiből kiderül, mindig kövérnek érezte magát, és egy időben valóban az is volt. Az a fajta nő, aki nem tud úgy elmenni egy kirakat előtt, hogy meg ne nézze, hogyan mozdul a feneke, jónak tűnik-e abban a fénytörésben. Mindig felveszi a strandon a strandkendőt. Kislányként is túl sokat foglalkozott a kövérséggel, nem is érti, hogy lehetett 10 éves korában a kedvenc olvasmánya a Molettek kézikönyve. Volt benne egy karikatúra, egy kétszáz kilós hölgyet ábrázolt a mérlegen. Aláírás: Az ünnepek súlya. Karafiáth Orsolya magát látta benne. Azt érezte, kihízza a lakást, az univerzumot, és vége.
Annyi memóriám van, mint egy csirkének
Aki nem ismeri Karafiáth Orsolya korábbi munkásságát, meglehetősen pszihedelikusnak érzi majd a blog tematikáját felvezető fülszöveget: „Átlényegülök Nagymesternő-Orákulummá ezeken a keddeken, hogy aztán a pénteki poszt leromboljon mindent. Első etap a versek lesznek – érdekes módon azóta a hullamotívum nem olyan gyakori a költeményeimben. Aztán a regények. Igazi, szó szoros értelmében vett lányregények – folytatásokban. Nem vagyok egy őszinte típus, de az emlékek beszédesek, felfedik, amiről legszívesebben hallgatnék. Mérgezek magammal. Ha beépülök, védett leszel.”
Az oldalon fellelhető még néhány igazi fotóritkaság is, ami megkerülhetetlen a Karafiáth-rajongók körében. A kérdés persze az, hogy miért érezte fontosnak online módon kifejteni tanítását.
„Fura helyzet állt elő: előkerült a régi életem, mikor anya házát kiürítettük: naplók, levelek. Mániákusan gyűjtök mindent, megvannak például a gimis órai levelek lefűzve, elsőtől negyedikig, és a régi irományaim. Ez ugye egy aranybánya, jött hát az ötlet, hogy tematizáljam hát magam – sokrétű, fantasztikus lényegemet próbáljam meg tán felcímkézni, archiválni, és a mai eszemmel kommentálni is. Amúgy meg engem is érdekel a múltam, hiszen annyi memóriám van, mint egy csirkének, ha nem írom le a dolgokat, kiröppennek a fejemből. Szórakoztató ember vagyok, szeretek másokat is szórakoztatni – egy blogfelület pedig kitűnően alkalmas erre, még visszajelzéseket is kapok, és többen olvassák, mint ahány ember körbevesz, hiszen rettentően visszahúzódó ember vagyok, mindig ugyanazt a pár élőlényt szórakoztatom magam körül, de ők talán már unnak. Ez nagy hiba: az első ásításnál rákerülnek a Fekete Listámra, pasik esetében pedig besorolódnak a Seggfej-Katalógus díszpintyei közé.”
Kerülöm a sportot, mint ördög a szenteltvizet
A blog nyitóoldalának felső traktusát egy hatalmas fotó tölti ki, amelyen Orsolya a padlón fekszik, fejkendőben, és egy csapat Matrjoska babának mutatja, egy avítt zsebórán, a visszavonhatatlanul repülő időt. A blog kialakítása árnyaltan jazzes: egyszerű fehér háttér, finom elrendezések és jól olvasható betűk teszik még hangulatosabbá a böngészést / kommentezést.
„Oh, a diéták – egész életemnek a beárnyékolói. Aki rám pillant, mit lát? Egy csinos, arányos lányt, akinek semmi gondja nincs magával. Ez minden nő vesszőparipája, minden magára valamit is adó asszony fájdalma (kivéve az utálatos, remek génekkel megáldott egyedeké): hogy nem ehetünk annyit és akkor, mint amikor szeretnénk. Szerencsére fejlődik a technika, és vannak már megoldások. Én például kerülöm a sportot, mint ördög a szenteltvizet, de a gépek ezt is megoldják: mozgatják az izmokat, edzenek helyettünk és ez csodálatos. Persze azért tartom magam ahhoz, hogy a stressz a legjobb kerület-csökkentő, és a nem ivás a legjobb kalóriagyilkos – mind a kettő jelen van életemben, ezért is vagyok ilyen formás és csinos! Örülök annak is, ha valaki, amint meglátja a nevemet vagy képemet valahol, ideges lesz, mert az idegesség a stressz előszobája – így közvetve vagy közvetetten hozzájárulok a magyar össznépi lefogyáshoz”-zárta monológját a költőnő.
Horrorsanzon vagy sanzonpunk
Az aktualitásokhoz érve Karafiáth Orsolyának a múlt héten jelent meg a Cigánykártya című verseskötete, amelyet a grafikus Filó Verával közösen adott ki. „Ez egy teljesen unikális valami: jóskönyv és verseskötet egyben. A versekhez kitaláltunk a hagyományos cigánykártya alapján lapokat, amiket egy különleges nyomdai eljárással be is húztak a kötetbe – tehát two in one – egyik könyvnagyker oldalán már a jóskönyvek kategória topjaiban van, ami azért vicces. De a kötet, mint nálam ez már hagyományos, az utóbbi öt év versei között válogat, komorabb, depressziós alkotások, persze a régi dallam, és irónia megmaradt”- részletezte.
„Az eddigi visszajelzések nagyon pozitívak, de ezzel óvatosan bánok – szemtől szembe senki nem mer már nekem rosszat mondani, mert tudják: jön a büntetés. A hozzá kapcsolódó lemez, A Fekete Macska is megjelent. Ez a kötet zenei párjai, a dalszövegek a verseken alapulnak. Megtaláltam az énekhangom Tóth Evelinben, a Hólyagcirkusz énekes-színészében, az Ektár oszlopos tagjában, aki szerintem ugyanazt az őrületet csinálja a hangjával, mint én a szövegekkel. A műfaj besorolhatatlan, én magam, a borítótervező, Pócs Ádám Royaljerry után horrorsanzonnnak, de a zenekarral megegyezve viszont hivatalosan sanzonpunk zenekarnak nevezzük magunkat.”
Karafiáthból a sok: már maga az univerzum
Karafiáth Orsolya elmondta, hogy a visszatérése tulajdonképpen csak egy szlogen. „Ezt csak úgy kitaláltam, mert én mindig jelen vagyok, de azért egyszerre könyv, lemez és blog – már valami plusz, nemde? Aki ennyit dolgozik, mint én (mellesleg újságíró vagyok és műsorvezető) megengedheti magának, hogy kicsit visszavegyen, hogy aztán teljes pályás letámadást vigyen véghez. Karafiáthból a sok: már maga az univerzum. Új mottóm: Én, én, ÉN! Most, ha megyek a városban, teli a plakátjaimmal az utca, nyilatkozgatok jobbra-balra, ilyet egy éve nem tettem. De máris új projekteken töröm a fejem, nem bírok leállni. Nem is akarok, nem szeretnék visszahízni, kell a feszültség.”
Karafiáth Orsolya fotóit Marjai Judit készítette.
