Piacon egy korai Stephen King: Blaze

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

„Ez itt egy fiók aljából előszedett regény, világos? Ezt addig szeretném tisztázni veled, amíg kezedben a számla, és még mielőtt mártás vagy fagylalt csöppenne rá, amitől nem cserélheted vissza. Ez itt egy fiók aljából előszedett regény, amelyet átdolgoztam, felújítottam, de az alapja változatlan. A Bachman nevet azért viseli, mert ez az említett úriember legtermékenyebb periódusának tekinthető, az 1966-1973 közötti időszak utolsó munkája. Ezekben az években valójában két ember voltam. Stephen King írta és adta el a rémtörténeteket az olyan silány pornólapoknak, mint a Cavalier és az Adam, de Bachman volt az, aki sorozatban írta a regényeket, amelyek a kutyának se kellettek. Közéjük tartozott a Düh, a Hosszú menetelés, az Útkaparó, és a Menekülő ember. Eredetileg mind a négyet papírkötésben adták ki. E korai regények közül a Blaze volt az utolsó… Ha úgy tetszik az ötödik negyed.”

Stephen King Blaze című könyvének bevezetőjében már nyíltan beszél arról a tényről, miszerint egy időben két néven írt és publikált, kétfelé hajítva így a várható siker lehetőségének pálcáját. Itthon a Blaze mellett a Rendcsinálók, és a Sorvadj el című művei jelentek meg korábban.  King néven vált bestseller íróvá, de a bachman-i ambíció megmaradt benne. A Blaze is az ő sikere.

A Blaze a korai kéziratok egyike, ami már eleve sejtette, hogy a King legutóbbi könyveiből hiányolt energia és lendület visszaszökik a sorok közé. A borító erőteljes, bizarr kinézete meghökkent, különös, nem mindennapi tartalmat sejtet.  Az esemény valóban drámai és lehengerlő; egy tragikussá vált életutat kísérhetünk végig, melyben a mondatok érzékeny utat koptatnak. Terjedelmileg nem hosszú, a tartalom azonban sűrű, szívet tépő. Részben ezért is ugrik ki a korábbi King remekek közül a Blaze, mert bár van benne borzongás, de ez nem a tőle megszokott horrorisztikus, misztikus elemeknek köszönhető, a történet és a főszereplő, az önmaga egyszerűségében is különös. Nem is lehet s nem is kell tovább fokozni….  Stephen King, mint Richard Bachman, művei egyik kiválóságát tartogatta eddig az íróasztal mélyén.

Blaze, vagyis ifj Clayton Blaisdellt, Steinbeck - Egerek és emberek főszereplőjének, Lennie-nek az alteregója.  Nem csak maga a karakter hasonló, de a történetek egyes szálai is párhuzamot vonnak (a szerző utalást is tesz, miszerint műve tisztelgés Steinbeck előtt). Blaze nagydarab, tunya, magának való, a világot bágyatagon bambuló, furcsa, szeretnivaló ember. Apja gyerekkori bántalmazásainak köszönhetően számtalan sérülést elszenved, miután karcos marad a lélek és test egyaránt, majd egy nagyobb fejsérülés után szellemi fogyatékossá válik.  A mentálisan zavart Blaze, eztán az érzések embere lesz, s habár a ráció kivész belőle, a sejtés, mint amolyan hatodik érzék vele marad.

A történet két idősíkon fut, az egyik szál Blaze gyermekéveit, míg egy másik a felnőtté válás esendőségét mutatja be. Blaze az árvaházból és a számára meg nem értett homályból is folyvást kitörni igyekszik. Minthogy a számára érthetetlen normákkal nem boldogul, a bűnözés útját választja, s mentora, George segítségével igyekszik túlélni a gyötrő napokat. Kitaszítottak, balhék sorai között tengődnek, jövőbe igazán nem láthatnak, mégis ítéletet mondanak a normák, a normálisnak titulált élet és az abban ringatózó emberek felett. Miután Blaze egyedül marad, megpróbál kiutat találni a fejében cikázó hangok közül. Élete legnagyobb dobására készül - gyermekrablás milliós váltságdíjjal -, melyben talán épp ez; a zajongó olykor suttogó szavak zavara lesz majd segítségére. A tragikumot sejteni lehet, a Blaze-ben uralkodó morál is csak sejtések kuszasága, a végszó azonban az intuíción túllép;  drámai fordulat könnyekkel.

Stephen King/ Richard Bachmann: Blaze
Európa Könyvkiadó
2400 Ft

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?