A filléres elegancia érintése

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

És ezentúl még kevésbé, mert egyre másra nyílnak a használt ruhákat árusító áruházak. Már a Belvárosba is betörtek. A Váci utca nyüzsgőbb részén ugyanúgy ott vannak, mint a Petőfi Sándor utcában. Igaz, még a plázák mentesek (egyedül) e műfajtól.

A turkálóba járás nem elsősorban ruhák beszerzésére szolgál, ez ugyanis gyakran szenvedély. Sok esetben nem azért vásárol itt valaki, mert nagy szüksége volna az adott holmira. Vadászatról van szó – egyrészt, másrészt figyelemelterelésről: a delikvens úgy érzi, ez neki jár, ennyi időre el akarja felejteni a gondjait, és a „mert én megérdemlem” reklámszlogent kölcsönvéve gyarapítják e mániában szenvedők a talán hasznos, de a legtöbbször fölösleges cuccok tömegét.

A dolog olykor veszélyes méreteket ölt: otthon már nincs hová rakni az új pólót, egy idő után a család elől is titkolja némelyik nőtársunk e szokást. Van, aki munkahelyi szekrényében tartja egy csinos kis iratdobozban, hogy egy darabig „aszalja”, majd bemutatja otthon, mint régi, most előkerült holmit.

(Nagyon kevés a turkálómániás férfi, ők más – gyakran költségesebb és ártalmasabb – függőségekben szenvednek.)

Igazi hungarikum

Emocionális ügyről van tehát szó – és életformáról –, ahol logikának, észérveknek helye nincs. A kisebb üzletek esetén némelyek a társaság kedvéért nyitnak be – a legtöbb környékbeli betérő nő ismeri egymást, tegeződnek az eladóval, kávét hoznak neki, pitével tömik, elmennek neki a közeli kínaiba ebédért. Mindenki tud mindent a másikról.

Ez addig biztos jó, amíg nem nyit be egy „idegen” vevő, aki kirekesztve érzi magát, mintha egy ismeretlenként esne be egy házibuliba. Vele más hangon beszélnek, és egy idő után rájön, nem is tud bekapcsolódni a hangzavarba. Ilyen a világon nincs, ez igazi hungarikum.

Léteznek nők, akik irtóznak attól, hogy second hand ruhát vagy bármi mást vegyenek, mások ezt csak szelektív nem bírják, azaz fehérneműt, cipőt nem vásárolnak ilyen helyen. Akadnak, akik csak pólóra specializálódnak, mások főleg nadrágokat keresnek, mert nem kapnak a méretükre a magyar reguler kereskedelemben. Az idősebbek között sokan a szegénység szinonimájának tekintik a használt cikkek vásárlását, mert fiatalabb korukban még nem léteztek turkálók Magyarországon.

Csak a jól értesülteknek

Illetve léteztek, de vagy állami égisz alatt – lásd a ma már zálogházakra specializálódott Bizományi vagy a Temaforg hajdani, félig titkos lelőhelyei. Kevés beavatott tudta, mikor érkeznek a vidéki vasútállomásra a vagonok a géprongynak behozott ruhákkal. Aki tudott róla, és hozzáfért, annak szerencséje volt.

A rövid nercbundakeppet (még ma is megvan…) nem géprongynak használták persze az üzemekben… Mert ilyen is akadt a halomban. Akkor még különösen nagy volt a különbség a külföldről beérkező, divatos, „levetett” holmi és a magyarországi akkori konfekció színvonala, divatossága, minősége között…


Darabra vagy kilóra?

Az egyik legnagyobb, villámgyorsan terjeszkedő, magyar secondhand-cég kilóra és darabra is kínál ruhafélét, tényleg olcsón. A kiszolgálás azonban gyakran kritikán aluli. Ráförmednek a vevőre, mert nem hajol le a vállfáról leesett darabért, az egész személytelen, „örülj, hogy ott vásárolhatsz” alapon működik. Az eladónak csúfolt alkalmazottak egymás között beszélgetnek, vihognak és állandóan panaszkodnak, hogy dolgozni kell.

Lehet, hogy úgy gondolják – tévesen! –, hogy ennyi pénzért ez van és kész, ha nem tetszik, menj máshova. Tipikus magyar kereskedelmi mentalitás, amely a világon sehol nincs, nálunk viszont ez a jellemző, és ennek semmi köze a kereset –  és a kereslet! – nagyságához. Ez a bunkóság az úrhatnámság, a butaság időszaka, amikor kinevetik azt a kollégát a többiek, aki szeret dolgozni, aki kedves a vevővel.

Az árucseréknél előfordul, hogy óriási tömegben vásárolnak ilyenkor náluk – nyilvánvalóan – viszonteladók, akik az ott beszerzett cuccot kétszer olyan drágán adják majd el a város „jobb” helyein, kicsit máshogy adjusztálva.

Fiataloknak retró

Az elegánsabb budapesti kerületekben nyíltak már igazi, külföldi mintát követő, elegánsabb second hand butikok, többnyire egy-egy árukörre specializálódva. Vannak, akik a hatvanas évek stílusának megfelelő holmikat gyűjtik össze, és kifejezetten drágán adják, a tehetősebb, a retró fogalmával tisztában lévő, főleg fiatal vásárlói körnek. De még mindig olcsóbban, mintha hasonlót méregdrága dizájnboltokban vennének a huszonévesek, ezért elkél a holmi, viszonylag gyorsan.

Az elegánsan öltöző felnőtt nők klasszikus ízlésére apellál néhány polgári stílusú üzlet, amelynek tulajdonosa, úgy vélem, naponta tesz egy-két kört, és összeszedi a többi boltból a szebb sálakat, jobb blézereket, kivasalja azokat, majd új táskákkal, cipőkkel, divatos bizsukkal kiegészítve kínálja. Megérdemli a pluszprofitot ez a munka, akad is vevője.

Folytatjuk…

Kapcsolódó anyagunk:

Gyakorlati turkálótippek egy bennfentes csajtól térképpel és képekkel » Egy vérprofi turkáló műhelytitkai

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.