Az idei táskák igazi primadonnák

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A táska hagyományosan csak egy kiegészítő, amelyben el lehet helyezni dolgokat, aztán sokáig keresgélni, bosszankodni. Arra is alkalmas, hogy teljesen tönkretegye az egész kinézetünket, vagy feljavíthatja. Az sem mindegy, hogy az alkatunkhoz milyet veszünk. Ha nagyobb méretekkel rendelkezünk, egy pici táska ezt még inkább felnagyítja és vicces arányokat eredményez. Ha alacsonyak vagyunk és vékonyak, akkor egy nagy táska mázsás súlyokkal nehezedik a kinézetünkre, összenyom, eltüntet. Ez megint az a terület tehát, ahol a méret a lényeg, és persze a fazon.

Az idei szezonban a táskák a tiszta, zsigeri rockerérzést sugallják. Szegecsekkel, kövekkel kirakva felerősítik az öltözékeink stílusát.

Kimondottan sértés lenne egyszerűnek nevezni a divatos táskákat, hiszen tervezőik minden kreativitásukkal igyekeznek felhívni a figyelmet műveikre. Vagy a bőr nyomott, mintás, vagy a színük élénk, rikító, vagy mindenféle kütyük lógnak rajta. Ha egyik sem, akkor strasszok, csillámok, díszítések tarkítják, amelyekkel könnyen belecsusszanhatunk egy közönséges kinézetbe.

Amennyiben főszerepet szánunk a táskánknak, a cipőnket és az öltözékünket vissza kell fognunk, hiába, két primadona nem fér meg egy színpadon.

Louis Vuitton fodros táskái sem hagyják hidegen a ráhangolódott embert.

A láncos táskák korszaka visszatért, igaz, amióta Coco Chanel megalkotta a híres 2.55-ös modellt, azóta folyamatosan jelen vannak. Ebben az évben már nyáron is egy kicsit erőteljesebben helyet követelnek maguknak a ruhatárakban. Kisebb és nagyobb változatban is léteznek, sőt, mondhatni, minden valamire való táska kapott egy láncot.
 A hosszabb pántos változatokat átvetve is lehet hordani, és az a nagyszerű bennük, hogy a finomabb darabok esetében esti alkalmakra sem kell kipakolnunk belőlük.

A Givenchy táskái   most ősszel sötétkék, fekete, arany, piros és földszínűek, és ami a formákat illeti geometrikus, háromszög, trapéz és négyszögletes alakúak.

A hüllőnyomatos bőrök még mindig a divat elsőszámú kedvencei és az elmúlthetekben Budapesten is butikot nyitott Furla  alaposan ki is használja ezt a népszerűséget. Gyönyörűek a piros és sötétkék modelljei.
 

Esti eseményekre egyébként még mindig a borítékfazon illik a legjobban, a tárcák, amelyek a hónunk alá csapva, vagy lefoglalva kezünket teszik még ragyogóbbá és elegánsabbá kinézetünket.

Íme az eredeti modellek, Furla, Prada, Louis Vuitton, Donna Karan, Givenchy. Az utánzatokat megtaláljuk a Mangóban, Zarában, és végül is ha hunyorítva nézzük, enyhén  oldalra billentett fejjel, tisztes távolságból, akkor még kicsit hasonlítanak is.

Marlene Dietrich még diktálja a divatot
A férfias ruhadarabokat szexis kiegészítőkkel viseljük, a válltömést csőnadrággal, de ha a grunge stílust választjuk, akkor fontos, hogy ne legyen átgondolt.

A divatvilág a szavannán született
Egészen vad kombinációk divatosak idén ősszel: a bőrt bőrrel, az állatmintát csipkével is kombinálhatjuk: éljen a diverzitás a divatban!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.