Hetente hét tonna holmi

Olvasási idő kb. 1 perc

A stockholmi Stadsmissionen vallási alapon működő egyesület. Az 1800-as évek óta segíti a rászorulókat, és e munka fontos eszköze a second hand boltok hálózata.

Az ötlet 1930-ban született és azóta is nagyszerűen működik: jelenleg nyolc használtcikk boltjuk van Stockholmban. Behozzák az emberek a régi ruhájukat, használati tárgyaikat (bútor, konyharuha, könyv, porcelán), ezeket felújítják, rendbehozzák az alkalmazottak, majd eladják. (Persze az is előfordul, hogy rögtön odaadják a hajléktalanoknak). Házhoz is mennek, ha nagyobb bútort akar valaki elajándékozni vagy egy egész hagyatékot kell elszállítani. A befolyó pénzből finanszírozzák a Stadsmissionen többi tevékenységét, például a hajléktalanok elszállásolását. A second hand-ekben ráadásul olyanoknak adnak munkát, akik egyébként nehezen tudnának elhelyezkedni.

A Stadsmissionen használtcikkboltok hetente hét tonna holmit kapnak – csupa olyan ruha, ami egyébként a szemétben végezné. Van egy saját márkájuk is, a ”Remake” – fiatal designerek alakítják át a használtat divatossá. A rendszer azért is sikeres Svédországban, mert a rászorulók ügyét a környezetvédelemmel ötvözi, így különösen népszerű a fiatalok körében. 

A ruhacsere ingyen van, de úgy nem működik

Az angol turkálók dömpingje idején egy fiatal vállalkozó a ruhacserében látott fantáziát – az egyre szaporodó turkálók még a válságban sem jelentenek veszélyt az elit márkákra, legfeljebb azok outlet üzleteire: a divatfogyasztás "táplálékláncában" könnyen karitatív szervezetnél végzi a két éves Dolce&Gabbana ing.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.