Retró kedvenceink: így adott szabadságot a walkman

Olvasási idő kb. 3 perc

Indul sorozatunk, mely retró kedvenceinket mutatja be: elsőként a walkmanhez fűződő emlékeket hívjuk elő!

Talán a mai gyerekeknek már semmit sem mond a szó, de a nyolcvanas-kilencvenes években a zene szabadságát jelentette az első ultrakönnyű hordozható zenelejátszó eszköz, amely lehet, hogy zabálta az elemet, de lehetővé tette, hogy azt és ott hallgass, amit és amikor szerettél volna.

Retró és úttörő egyben

A walkman szó hamar köznevesült, de eredetileg a japán Sony cég termékének márkaneve volt: az első kompakt kazettalejátszót 1979-ben gyártották, a The Verge cikke szerint pedig azonnal megváltoztatta a világot. A praktikus, övre akasztható füllel rendelkező walkman már kezdetben is kompakt méretű volt, és teljesen privát zenehallgatási élményt tett lehetővé. Hangszóróval nem rendelkezett, így csak te hallottad, ami a kazettáról szólt – már ha megfelelő minőségű fül- vagy fejhallgatód volt, különben hallotta mindenki, aki körülötted állt.

Nem csoda, hogy a fiatalokat hamar meghódította az eszköz: 1979 és 1999 közt csak a Sony nem kevesebb mint 186 millió kazettás walkmant adott el,

s akkor még nem beszéltünk a versenytársakról, akik természetesen azonnal lecsaptak a kiváló üzleti lehetőségre.

A walkman sokunk fiatalságának fontos részét jelentette
Fotó: Carl Court / Getty Images Hungary

Körülményes volt, mégis szerethető

walkmanes zenehallgatást nehéz összehasonlítani a mai, Spotifyra vagy Tidalre optimalizált mindennapokkal. Akkoriban először is ellenőrizned kellett, van-e elem a walkmanedben, majd azt is, hogy el is indul-e. Ha hosszabb utazásra mentél, kulcsfontosságú kérdés volt, hogy egy jó adag AA-s elemmel felszerelkezz, és lehetőleg azok se a leggyatrább minőségűek legyenek, mert persze nem azonnal állt le ilyenkor a zene, de egyre nyávogósabbá váltak a dalok, az ember pedig féltette a kazettáit, nehogy megnyúljon a szalag.

Ez egy életérzés volt a javából
Fotó: Cornelis Verwaal / Getty Images Hungary

Kellett aztán egyfajta előregondolkodás ahhoz is, hogy el tudd dönteni, milyen zenét szeretnél hallgatni. A kazetta is meglehetősen kompakt műfaj volt a hanglemezekhez vagy a szalagos magnókban használtható hanghordozókhoz képest, de senki sem akart külön táskányi kazettát magával vinni. Előre el kellett tehát dönteni azt is, milyen kazettát és hányat viszel magaddal a walkmanhez, beteszel-e még egy rádióból fölvett saját válogatást, vagy maradsz a szomszéd lánytól lemásolt Backstreet Boys-kazinál. Ekkoriban ráadásul elég sokba is kerültek az eredeti kazetták, így nem is rendelkeztünk olyan tárházával a zenéknek, mint manapság a streamelésnek köszönhetően.

A walkman minden sallangot nélkülözött

Ha a kedvenc dalod jött, nem lehetett egyetlen gombot megnyomva megismételtetni azt a walkmannel. Persze létezett tekerés funkció a lejátszókon – az igazán menők előre és hátra is tudtak tekerni, az olcsóbbak csak egy irányba –, de ki akarta erre pazarolni az elemet?

Ilyenkor sokszor inkább kivetted a kazettát a lejátszóból, majd egy bekészített ceruza segítségével, begyakorolt mozdulatokkal manuálisan tekerted vissza addig, amennyit jónak láttál.

Ha kicsit túlszaladt, akkor meg kellett hallgatni még egy fél számot, mire a megérdemelt kedvenc következett. A hangerőszabályzó faék egyszerűségű tekerőgomb volt: ugyanakkor senki sem figyelmeztetett, hogy az optimálisnál erősebbre vetted éppen a hangerőt.

A walkman a megtestesült retró
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A walkman rettenetesen egyszerű konstrukció volt, de sosem vált olyan státuszszimbólummá, mint ma egy jobb fülhallgató vagy menő okostelefon: egyszerűen a zenét vitte el mindenhová, tette sajátoddá anélkül, hogy másokat beavatott volna abba, éppen mit hallgatsz. Azóta csak bonyolultabbá vált a zenehallgatás – persze a minőség össze sem hasonlítható, de az érzést, amit annak idején egy walkmanes kóborlás nyújtott a városban, nehezen adja vissza ma a Spotify.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.