A nőknél egy deci bor még lehet gyógyszer

A kardiológusok a szívvédő hatása miatt ajánlják a rendszeres, napi 1-1,5 deci vörösbort, de a mértékletesség egészen mást jelent a férfi, mint a női szervezetnek. Van, akinél a kis mennyiség is fokozza a mellrák kockázatát. Dietetikusunk összegyűjtötte, mi számít kulturált alkoholfogyasztásnak.

Szakmai kirándulás a detoxban

Közismert, hogy a nők kevésbé bírják jól az italt, eleve kevesebbet szabad inniuk, ha nem szeretnének a detoxikálóban kikötni. Főiskolai éveim alatt jártam ott az addiktológia tantárgy keretében tett „szakmai kirándulás" során, nem ajánlom senkinek, hogy egyszer ott ébredjen.

A pianők fokozott érzékenységének hátterében több dolog is áll. Először is: a szervezet nem tárolja az alkoholt, vagyis a fogyasztást követőn az belekerül a véráramba. A vér igyekezvén tőle megszabadulni, elszállítja a májba, amely azt lebontja először acetaldehiddé, végül a káros anyagok a vizelettel távoznak.

A lebontás sebessége több tényezőtől függ, főleg attól, hogy mennyire egészséges a máj. Átlagosan egy óra alatt 8-12 gramm alkoholt tud lebontani, ezt nevezik egy egységnyi alkoholnak. Ennyi alkoholt tartalmaz egy deciliter bor vagy egy kétcentes szeszesital, egy koktél vagy egy pohár sör.

A nők szervezete kevesebb alkoholbontó enzimet, alkohol-dehidrogenázt tartalmaz, mint a férfiaké. Mindenkire másképpen, de hat az alkohol, másként kisebb termetűekre, mint egy nagyobb darab emberre. Másképpen hat üres és teli gyomor esetén, edzettebb és kezdő ivók esetében. A másnaposság elleni tippekről szóló cikkemben ezt részletesebben kifejtettem.

A vörösbor a franciák szívét védi

Kis mennyiségű alkohol a legtöbb embert felvidítja, élénkíti az agyműködést, oldja a gátlásokat, egy buliban mértékkel fogyasztva segíti az ellazulást. Étkezéssel vagy azt követően fogyasztva segíti az ételek emészthetőségét (ld. aperitívek és desszertborok).

Számos cikk, tanulmány, kutatás foglalkozott az alkohol szív- és érrendszeri betegségekre kifejtett védő hatásáról. A francia paradoxon világított rá először a téma fontosságára. A különböző (zsíros) sajtokat, libamájat, kacsasültet is előnyben részesítő hagyományos francia konyha bővelkedik koleszterinben és telített zsiradékokban, amely - a franciáknál elterjedt dohányzás és mozgásszegény életmód mellett - a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából fokozott kockázatot jelent. Az ebből eredő halálozások száma azonban - más, hasonló kockázatú országokhoz viszonyítva - a franciáknál jóval kevesebbnek bizonyult. Ezt a felmérések a franciákra jellemző rendszeres, mértékletes vörösborfogyasztásnak tulajdonították, illetve az abban található antioxidánsoknak, többek között a kimondhatatlan nevű rezveratrolnak.

Egy ujjnyi, de nem függőlegesen

A kardiológusok tehát szívvédő hatása miatt ajánlják a mértékletes, rendszeres, napi 1-1,5 dl vörösbor (étkezéssel egybekötött) fogyasztását prevenciós célból is. Sokan ezt hajlamosak félreérteni, és a deci helyett literben mérik, vagy az egy ujjnyit nem vízszintesen, hanem függőlegesen értik. Nem mindegy az sem, hogy milyen minőségű a szesz, a franciák ugyanis feltehetően nem kannás, tablettás, hamisított, hanem jellemzően jó minőségű borokat fogyasztanak.

Más kérdés, hogy ami az egyik oldalról hasznos, az ártalmas a másikon. Itt van mindjárt a májunk, amely ugyan kis mennyiséggel még megküzd, azonban mégis csak méreg számára az alkohol. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy hazánkban sajnos igen sok az alkoholizmusból eredő májkárosodással küzdők száma. A máj nem felejt.

Emellett a rendszeres alkoholfogyasztás fokozhatja egyes daganattípusok kockázatát is, nőknél például már a mérsékelt alkoholfogyasztás mellett is megnőhet a mellrák kockázata (persze nem mindenkinél). Emiatt is érdemes résen lenni, ha a második-harmadik kör rendelése mellett döntene a társaság.

Számoljunk utána!

A HAFRAC (Hungarian Association For Responsible Alcohol Consumption/Magyar Szövetség a Kulturált Alkoholfogyasztásért) „2340 élvezd az italodat felelősségteljesen" kampánya szerint az fogyaszt kulturáltan alkoholt, aki betartja az alábbiakat:

a 2-es szám: nőknél napi maximum két egységet jelent

a 3-as szám: férfiaknál maximum napi 3 egységet

a 4-es szám: négy egységet csak ritkán, ünnepléseknél, speciális alkalmakkor fogyasszunk

a 0: ez a tabu szám, ekkor egy cseppet sem. Ilyen alkalmak vannak bármilyen jármű vezetésénél (motorkerékpár, gépkocsi, de vízi járművek és sportjárművek, ill. eszközök is), babát váró, szoptató nőknél, a heti egy „száraz" nap esetén, máj-, cukorbetegség, gyógyszeres kezelés alatt stb.

Nőként elégedjünk meg egy, legfeljebb két pohárral, az is inkább minőségi ital legyen. Nem ciki az alkoholmentes sör/pezsgő vagy a narancslé, ásványvíz fogyasztása sem. Ha vendégeket várunk, készüljünk fel a kocsival érkezőkre, nekik kínáljunk alkoholmentes gyümölcskoktélokat, gyümölcslevet. Nagyobb társaság esetén egy buliban az is megoldás lehet, ha előre kijelöljük, ki lesz aznap a bulisofőr, vagyis aki nem iszik alkoholt és hazafuvarozza a barátokat.

 

További hasznos információk: http://www.alkoholtfelelosen-2340.hu/

Szerzőnk dietetikus.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek