Idén már vezető halálok lehet a rák

Az öregedő népesség és a dohányzás miatt a rák világszerte átveheti a vezetést a halálozási okok listáján. Ezalatt a rákkutatás eredményeiről szóló beszámolók szépen gyarapodnak, most épp a papaja és a szója rákmegelőző hatásairól beszélnek a tudósok.

rakMiután az emberekben kicsi a hajlandóság arra, hogy felhagyjanak az egészségtelen életmódbeli szokásaikkal és a társadalmak világszerte öregszenek, a rák nemzetközi szinten vezető halálok lehet, legalábbis ezt jósolja a Journal of the American Medical Association (JAMA) című szakfolyóirat legutóbbi tematikus számában, amelyben a rákkal kiemelt módon foglalkozott.

Az 55 év fölöttiek veszélyeztetettek

A kutatók szerint a média kis jelentőséget tulajdonít az aggasztó tendenciának, nem hívja fel a figyelmet kellőképpen a rák veszélyeire.

Ami az Egyesült Államok statisztikáját illeti, 2009-ben 1,5 millió embert diagnosztizáltak rákkal, és a betegségbe 560 ezer ember halt meg. A lapban idézett szakemberek szerint idén már a nemzetközi átlagban a rákos halálozás megelőzheti a szívbetegségek miatti halálok számát. A rákról általánosságban elmondták, a középkorú, többnyire 55 éves kor fölötti emberekre jelent kiemelt veszélyt, és mivel a népesség mindenhol jellemzően öregszik, a diagnosztizált rákbetegség aránya is emelkedik.

A rák előretörésének másik oka pedig az egészségtelen életvitel, a lap szerint a prevenciós kampányok ellenére is világszerte egyre többen dohányoznak.

A papaja lehet az új rákellenes csodaszer

Mialatt a statisztikák aggasztó tendenciákat mutatnak, több, rákkutatásról szóló hír is megjelent az elmúlt időszakban. Legutóbb a papaja gyümölcs kivonatát nevezték lehetséges csodaszernek, amelyről egy kutató szerint bebizonyosodott, hogy alkalmas bizonyos daganatos sejtek növekedésének a lassítására. A Floridai Egyetem japán kutatója, Dr. Nam Dang kollégáival hosszú idő óta kísérletezett a gyümölcs hatásával, és arra a megállapításra jutottak, hogy a máj-, méhnyak-, a tüdő és a hasnyálmirigyrák növekedését lassíthatja a kivonat, legalábbis laboratóriumi körülmények közt érvényesül a hatása.

A gyümölcs elsődlegesen az immunrendszer működésének a szabályozásában hatásos. További vizsgálatok azonban feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy kiderüljön, ez a hatás az emberi szervezetre is érvényes-e.

A szója hatásai

A szója rákmegelőző hatásáról is nemrég közöltek új tanulmányokat. A zöldségben, gyümölcsben, szójában gazdag étrendről a Coloradói Állami Egyetem kutatói állították, hogy csökkentik a mellrák kockázatát. Ezt az állítást 34 ezer kínai nő adatainak felhasználásával elemezték. Hasonlóan nagy számú, szintén ázsiai kísérleti személy bevonásával jutott arra a következtetésre egy japán orvos, hogy a nem dohányzó, sok szóját (http://www.divany.hu/Zold/gyilkos-szojamezok) fogyasztó férfiaknak kisebb az esélye arra, hogy tüdőrákban haljanak meg. A tokiói Nemzeti Rákkutató Központ munkatársa Simazu Taicsi a csapatával 36 ezernél több japán férfi és 40 ezernél több japán nő követéses vizsgálatát végezte négy éven át, majd összegezte a kapott eredményeket.

A ráksejtek öregítése

Egy újabb rákgyógyászati szemléletről számolt be a napokban a brit Nature tudományos magazin a Harvard Egyetem munkáira hivatkozva. A cikk szerint ahelyett, hogy a ráksejteket toxikus szerekkel pusztítanák el, egy új terápiás megközelítést ajánlanak kutatók. Egy speciális molekuláris módszerrel öregedést indítottak el a sejtekben: a rákkeltő Skp2 gén blokkolásával arra késztették a ráksejteket, hogy gyors ütemben átmenjenek az öregedés folyamatán, és idő előtt haljanak el. Ezt a módszert elsőként egereken próbálták ki, majd alkalmazták emberi prosztatarák-sejteken is.

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra