Minden, amit el kell felejtened a szexről

tasso-antimanualLegalábbis, ha egyszer végre igazi szexet akarsz – Valerie Tasso őszintén szólva az elmúlt napok prostis anyagai kapcsán jutott eszünkbe, de túlmutat a témán, és ha figyelsz rá, tényleg jobb lesz minden az ágyban.


A Minden, amit tudni akarsz a szexről Woody Allen legfárasztóbb alkotásai közé tartozik, fárasztóbb, mint egy hosszúra nyúló, de minden érdekességet nélkülöző, tévedésből megkezdett együttlét. Bár utóbbit igyekszem elkerülni, a filmet lehet, hogy szándékosan újranézem, mert valószínűleg pont ennyi, amit tudni kell a szexről. Vagy még ennyi se.
 

Ez a szex? Á, csak egy modell!

Amit tudunk és közgondolunk róla (és ahogy csináljuk), azt nagyjából el kellene felejteni úgy, ahogy van – mondja Valerie Tasso. Illetve nem csak mondja, írt róla egy könyvet, Antimanual de sexo (eredeti kiadásában), igazi antikézikönyv, benne van minden, ahol el lehet rontani.

Valerie Tasso Franciaországban született, de Spanyolországban él. Szexológus, terapeuta, a biztonság kedvéért diplomát szerzett vállalatvezetési ismeretekből és alkalmazott idegen nyelvekből. Ja, és korábban luxusprostituáltként dolgozott. Csak mert "azokban az időkben, Barcelonában arra vágytam, hogy kurva legyek". Azóta leginkább írónő (a médiában sokszor feltűnő fajtából), és az előzményekből gyanítható, hogy bevállalós, nem mindennapi és van is miről írnia. Egyedi és közben... nagyon szexi. Korábbi könyvei: Egy nimfomániás naplója, Párizsi éjszakák, A szex másik oldala.

Az ügy nehézsége, hogy az elfelejtendők nagyjából azok a kitételek, amit a kézikönyvek, magazinok, szexológusok, pszichológusok, orvosok (és mindenki, aki a téma körül nyüzsög) bemutatnak a jó szex alapjaként.

Valerie filozofál, sztorizik (van miről, lásd keretes írásunkat), és közben mindent elmond, amit elfelejtettél végiggondolni. Azt gondolod, hogy a szex (úgy értem, az igazi) ma már nem tabu? Tasso szerint ez a legnagyobb blöff, mert valójában senki nem beszél a szexről, csak látszólag. Amiről a diskurzus folyik, az csupán a szex moralista reprezentációja.

Nem a szex elfogadott, hanem egy gondosan megkomponált modellje. Ezt a modellt a morál építi fel, mindegy, hogy adott pillanatban vallásnak, orvostudománynak vagy társadalomtudománynak tűnik-e.

A modell három alappilléren nyugszik, a koituszon, a falloszon és a párkultuszon. Félremagyaráz, torzít és bűntudatot kelt. Célja, hogy a legzavarbaejtőbb és egyben legszabadabb emberi tevékenység ellenőrizhető és kontrollálható maradjon.
 

A közhelyek megölték a szexet, bár nem tűnt fel

A hamis állítások folyamatos ismételgetése nem az igazságukról győz meg, hanem arról, hogy nincs más alternatíva – állapítja meg Tasso tényközlően. E közhelyek ereje olyan naggyá válik egy idő után, hogy Valerie szerint ma elkezdhetünk a szex haláláról beszélni.

 

tasso-valerie"Megállás nélkül beszélünk a szexről. Ennek ellenére még mindig ugyanazokat az ostobaságokat és képtelenségeket ismételgetjük, mint régen, és a közhelyek úgy tapadnak ránk, mint a rágógumi. (...)

Ez a könyv a közhelyek ellen íródott, a félrevezetés ellen, melyet önmagukban hordoznak és a beletörődés ellen, amit feltételeznek."


Olvashatod úgy, mint egy filozófiai-szexológiai alapművet nem mindennapi kérdésfeltevéssel... Valerie az egész területet bebarangolja: homoszexualitás, szexuális vágyak, prostitúció, gésagolyók és a tantra, csak példaképpen. De forgathatod ismeretterjesztő könyvként is – nem fukarkodik a kitekintésekkel sem. Vagy, annak ellenére, hogy antikézikönyv, valódi kézikönyvként – csak éppen nem arról szól, hogy mit hogy csinálj, hanem hogy ezeket a készen kapott tanácsokat hogyan felejtsd el. Egészen felszabadító, önfeledt és pozitív rombolás minden témakörben, hogy aztán adjon egy-két támpontot, majd elengedje a kezed.

És a megoldás? Azt félek, magadnak kell kitalálnod. De miután a könyv lerombol egy-két fixa ideát, valahogy lesz hely az új elgondolásoknak.

 

 

tasso-konyvValerie Tasso:
A szex antikézikönyve (Antimanual de sexo)

Korona kiadó, 2008

 

Ha ez bejött, nézz rá ezekre is:

Díványon a prosti, aki megosztja gondolatait a havi 30 vendégről, a kapcsolatok problémáiról és arról, egy jól fizető állás mellett sem hagyna föl az ősi tevékenységgel. | Prosti a díványon - 30 vendég/hó

Jó, hogy nincs a közelben pszichológus, mert biztos lenne megfejtése arra is, milyen okok vezethettek addig a pontig, hogy (a morális szempontok nyilvánvaló ignorálásával) kurvázni indultunk. | Egy kurvázás margójára

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra