Átok, nem lehet ezt másnak nevezni: karácsonykor az embernek először a vércukorszintje kúszik a csillagokba, majd következnek a vérnyomás problémái, és ha mindez megvolt, ő maga jólesőt nyögve bekúszik a tévé elé. Akkor jön a fent említett csapás, vagyis a műsor a dobozban. 
Különös lelki alkata lehet annak, aki karácsonyi film készítésére vetemedik, különös, és a lélekgyógyászok még nem foglalkoztak eleget ezen típus patológiájával. Idén láthattunk mindenféle rágalmat Myra hajdanvolt, derék püspökéről, akit Mikulás néven ismerünk, kaphattunk belőle mindenféle formájút, neműt és korút, akadt belőle még miniszoknyás is, ami ellen a szent ember valószínűleg erősen tiltakozna, ha élne – bár nem tudni, az utóbbi idők időjárási katasztrófáit kinek is köszönhetjük… jobb lenne a mennyei hatalmakkal nem packázni. Mellesleg, aki jobban ismeri Myrai Szent Miklós életét, tudja, hogy a szakállas öregről – még jó, hogy szakállas, abban az időben minden görög férfi ilyet hordott – remek horror- vagy kalandfilmet lehetne forgatni, különösen arról a pillanatról, amikor feltámasztott három feldarabolt és üstben megfőzött ifjút, akik ezen állapotukat bizonyos kalózok közreműködésének köszönhették. Érdekes azonban, hogy gyertyagyújtásra minden adó abbahagyta a mikulásgyalázást, hogy még viharosabb tengerek felé evezzenek bíboran sötétlő vitorlákkal.
Felfeslik az ócska, kopott selejt
A tévéműsor ilyenkor a leginkább egy monstre kiárusításra emlékeztet: villogó reklámok alatt, neonzöld, pinkszínű csomagolásban búvik meg a bóvli, amiről csak a kalmár tudja, mennyit is adott érte, mielőtt megpróbálta a nyakunkba sózni. És ahol felfeslik a műanyag, a krepp-papír vagy a valóság szövete, kilátszik a romlott áru, az ócska, kopott selejt. Valahol, valamikor szörnyű átkot mondhatott ránk egy vészbanya, és azóta Magyarhonban nincs Karácsony giccsek és Jackie Chan nélkül. Volt idén is bőven részünk a rettenetből – láthattuk a Muzsika Hangját, a Karácsonyi Éneket – érdekes, ez utóbbit mindenki látta már, de senki sem olvasta, pedig érdemes, jó kis gótikus kísértethistória -, ránk következett Pán Péter, aki képes rábírni még a legjámborabb lelkeket is, hogy Hook kapitánynak szurkoljanak és nem kímélt meg Stuart Little kisegér sem. Beindult a nyálgép, mindent ellepett a langyos, cukrozott zsír tengere. De lehet, hogy mégis van remény.
Ne adjuk fel a csüggedést, ekkora szórásba okvetlenül bekerülnek nézhető műsorok is. Ritkán, de beesnek. Csak dicsérhető Varnus Xavér koncertje – igaz, egyes vájt fülű körökben a D-moll toccata és fúga zenei közhelynek minősül, de ez az előadás minden volt, csak elcsépelt frázis nem. Audrey Hepburn filmjei sem okozhatnak csalódást, igaz, erről nem a Magyar Királyi Televízió (M1) tehet, hiszen ők pénzszűkében lévén, ezeket a klasszikusokat valamelyik zsibvásáron szerezhették be, mélyen leszállított áron. Hepburn titka az, ami manapság feledésbe kezd merülni: nő volt. Nagyon nő. Ennyire egyszerű a misztérium, mégsem találunk a mai felhozatalban senkit sem, akit egy napon emlegethetnénk vele. A másik telitalálat természetesen a Shrek – vele nem lehet mellélőni. Zseni volt, aki feltalálta a bűzölgő mocsári ogrét, géniusz a javából, és valószínűleg remekül mulatott a showbusiness-paródián, amíg a forgatókönyvet írta.
Hát itt tartunk, így, Karácsony után, a gyomrunk kavarog, a fejünk szédül, kedélyünk valahol a Marianna-árokban, egészségügyi állapotunk alapján katonai szolgálatra teljesen alkalmatlanok vagyunk és jobb, ha járművezetésre sem adjuk a fejünket. Kellett nekünk tévét nézni. Mindegy. Shrekkel szólva: Fertelmes Karácsonyt és Büdös Újévet!
Súlytalan szex, avagy merre áll a világűrben?
A baj azzal kezdődik, hogy a japán First Advantage és az amerikai Rocketplane Global cégek bejelentették, házasságkötéseket szerveznek a világűrben, potom kétmillió és háromszázezer amerikai dollárokért – a nászéjszaka lebonyolításával azonban lehetnek problémák.
