Szegecsekkel és forrónadrágokkal küzd az Arena Plaza

arena-leadAz idei leárazási szezonban a szegecses pólókból és sortokból óriási a kínálat: az Arena Plazában a Bershka kínálta a legtöbb akciót, bőrhatású body-t és legginst most érdemes venni. A Stradivarius a glamrockereket és vámpírokat is öltözteti, mert a jelek szerint ők is jelentős célközönség. 

Leárazáskörképünk második részében az Aréna Plaza akcióit mutatjuk be. Az első rész: Leárazáskörkép - Westend 

cikk-tipus-riport

A januári leárazási szezon nemcsak a nyugodt váráslás híveinek kedvez, hanem azoknak is, akik nézelődés közben szívesen gondolkoznak arról, miért szokás nálunk egy-egy jó nevű márka akciós áruja közé időnként silányabb holmit keverni.

A ruhák összetételéből ítélve nem kizárt, hogy nálunk a kelet-európai piacra szánt ruhákból szeretnének minél többet eladni, amíg a jobbakat más országokba viszik. Ami pedig a ruhák méreteit illeti, néha az az érzésem, a kollekciókat nemcsak gyártják a Távol-Keleten, de némelyiket ott is méretezik. Főleg a férfiaknak szánt ruháknál jellemző, hogy nagy méretekből szűk a kínálat, a női ruháknál pedig a nadrágok hosszát szokás elvéteni, általában rövidebbek, mint lenniük kellene. Az előbbire jó kifogás, hogy a tinédzserek a fő célközönség, az utóbbira pedig az, hogy most még divatosak a nyolcvanas éveket idéző ruhák, és abból a stilisztikai olvasztótégelyből nem ciki bokavillantó nadrágot előhúzni.

A leárazás sorozat előző részében a Westend akcióversenyét a Promod nyerte, amelyik kicsivel húzott el a Mango mellett. Ebben az összeállításban a westendes körképben nem említett márkák női ruhái szerepelnek, üzleteiket az Aréna Plázában kerestem fel.
 

A legtöbb Sale/négyzetméter

Az Aréna Pláza leárazáskörképét a Bershka nyerte, de csak kis híján előzte meg a Stradivariust. A márka az egy négyzetméterre eső legtöbb Sale felirat különdíját is megkaphatja, a bejárat olyan gazdagon díszített az akciót jelző szóval, mint egy Bosch festmény különös lényekkel.  Az idei leárazásoknál megszokott rendhez képest ebben az üzletben kaotikusabb állapotok vannak, a próbafülkékre várni kell, ez az elmúlt évek leértékelési hagyományait idézi. Nem véletlenül, széldzsekit, dominalegginst, 2000 forintra leértékelt, színes tunikákat és 3000 ezerre értékelt bőrhatású body-t most érdemes venni. A farmerok is olcsók, 4-6000 forintba kerülnek.

Az őszi, fekete ruhás körképnél már látható volt, a Stradivarius szegecsfelhasználása az átlagon messze túlmutat. Most ezeket, a fémmel sűrűn kirakott glamrocker szereléseket lehet olcsóbban megkapni, a pólók 4000 forintba kerülnek. Akik Kristen Stewartot, vagy más vámpírikonokat követnének, abból a boltból felöltözhetnek, legginsek, sortok bőven találhatók. Végre az őszi selyemoverallokat is leértékelték, amelyek korábban konzekvensen 10 ezer forint körüli összegbe kerültek, most kevesebb, mint a feléért adják. A mély ülepű, kockás szövetnadrágokból is óriási a kínálat, előnyük, hogy 4000 forintba kerülnek, hátrányuk pedig, hogy szabásuk miatt legfeljebb bokáig érnek. A cipőkre is gondoltak a márka forgalmazói, most a legtöbb balerinacipő és tavaszi, átmeneti cipő olcsóbb, 5-6000 forint, és divatban maradnak idén is.
 

arena_cunda


További fémek, szegecsek

Szintén jó szegecslelőhely a C&A, ahol főleg a fejlődésben lévő szervezetek számára kínálnak apró méretű, szegecsekkel díszített  bőrmellényeket 5000 forintért,  a világosszürke a slágerszín. Az áruház méretű bolt úgy gondoskodott a leárazásról, hogy az akciós áru helyenként az új kollekcióval vegyül, így figyelmesebben kell végignézni. A fehérnemű leértékelés az üzlet fő vonzereje ebben az időszakban, a legjobbak a formázott melltartók, amelyek élénk színekben, pirosban, lilában, pinkben kaphatók körülbelül 3300 forintért, de a barna és fekete csipkés szettek sem mentek még ki a divatból.

Meglepő, de a C&A piacképesebb melltartókkal tudott előállni, mint a Tenesis, ahol a nagyon színes és nagyon mintás kollekció maradékaira lehet most szert tenni legfeljebb 2000 forintért. Ezeken kívül akciós áron kaphatók a pamut atléták, alsópólók, 500 forintért bugyik is vannak és minden, ami basic. Nejlonkombinék is vannak azoknak, akik el tudják viselni magukon.

arena_hundm

Mindent összevetve a fehérneműversenyt a H&M nyerte, mert ebben az időszakban is viszonylag dizájnos darabokat lehet megkapni olcsón, 2000 forint körüli összegért. A fekete fehérneműk mekkájában már nem sok darab  maradt Sonia Rykiel decemberben megjelent csíkos kollekciójából, az Arenában legalábbis egy sem szerepel az akciós kínálatban.

Ami az utcai ruhákat illeti, tavaly a diszkós szoknyák és az egykori otthonkákat idéző tunikák voltak a slágerdarabok, most az ősszel, a zöld és a lila árnyalataiban megjelent muszlinblúz kollekció megmaradt készletét árusítják olcsóbban, 2-3000 forintért. A sapkák, sálak esetében a leárazás nem látványos, a sálak teljes áron sem kerülnek többe, mint 2500 forint, ennél néhány százassal olcsóbbak most.

Közérdekű közleményként a bolt kirakatába kitették, hogy “visual merchandisert” keresnek, ami bizonyára kirakatrendezőt jelent. Minden, marketingszakos egyetemistának ajánlott olvasmány, hogyan láttatják ezt a munkakört úgy, mintha legalábbis kutatói állásra keresnének embert, ahol fontos, hogy a jelentkező elhivatott, nagyratörő és kreatív legyen. A márka vezetősége a kollegialitásra és udvariasságra sokat ad. A”Júlia, kérlek fáradt a kasszához!” hívómondatot átvehetnék a fásult élelmiszerboltokban is.
 

Akik kevesebb ruhát neveztek a versenybe

A Zara nagyjából mindig megbízható színvonalat nyújt, a leárazáskor pedig többnyire nem csökkenti az árait látványosan. Néhány áru azonban olcsóbb, például a színes és feliratos pólók 3000 forintba kerülnek. A Tatuum nem túl sok ruháját adja olcsóbban, most hosszú, mintás selyemblúzokat érdemes beszerezni, azok 5000 forint körüli összegbe kerülnek. 

A Pimkie sem sok darabbal nevezett a leárazásversenybe. A Westendben található Tally Weijl bolt kínálatával viszont versenyezhet a külső kerületek szórakozóhelyeinek a közönségéért. A partiruhák most olcsóbbak, a farmerok 8400 körüli áron kaphatók.

Két üzlet van, amelyik a leárazás nyomása alatt nem nagyon hajlott meg. Az egyik a Pepe Jeans, ahol a tavaly tavasszal megjelent Andy Warhol kollekció maradék, részben Marilyn Monroe-portrés darabjait sem lehet most az eredeti árnál jóval olcsóbban megszerezni, valószínűleg azért sem, mert a jogdíj nem olcsó. Az 1962-ben megrajzolt Campbell-féle leveskonzervekkel díszített felsőkből viszont már egy darab sincsen. A farmerok sem lettek számottevően olcsóbbak az akciós szezonban. A másik üzlet a Terranova, amelyik év közben is annyira olcsó, hogy egy kiadós akció meg sem látszik az árakon. Lehet, hogy ez a márka azok közé tartozik, akik a fair trade-ről azt gondolják, a kakasviadal szinonimája.
 

arena_pullandbear


Majd tavasszal

Csalódást okozott a Pull and Bear üzlet kínálata annak ellenére, hogy dicsekedhetnének a legkreatívabb kirakattal: az öltöztetős játékok mintájára a próbababák kartonruhákat kaptak.  A márka többnyire jó minőségű holmikat szokott árulni, most azonban néhány, remekül szabott bordó tunikán foltok találhatók, ahol a festék nem egyenletesen fogta meg az anyagot. Azért van remény, hogy tavasszal visszaállnak a megszokott minőségre.

Ami a kiegészítőket illeti, a táskák nem jelentősen olcsóbbak a leárazási szezonban, a cipők pedig csak néhány helyen. A Street néhány éve még dizájnos cipőket árult, most már inkább az alap hétköznapi stílus felé tartanak. A szezon bordós, lilás, gyűjtőnéven erdei gyümölcsszínűnek nevezett darabjaihoz juthatunk most olcsóbban, de nem annyiért, amennyiért az akciós polcok fölött látható táblák hirdetik. A 2900 forintos felirat alatt inkább 6-7 ezer forintos cipők sorakoznak.

Aki szereti a Batát, az olyankor is vásárol, ha nem hirdetnek akciót. Most hirdetnek, de úgy, hogy meglepetés kedvezményeket ígérnek. A Tamaris nem hagyja bizonytalanságban a vásárlóit, 10 ezer forinttól árulja a kedvezményes cipőit.

 

cikk-tipus-linkek


A Promod nyerte a a leárazási versenyt a Westendben

Az idei leárazási szezonban nincs őrjöngés, tömeg – a Promod a legtöbb téli ruháját akciósan kínálja, a Mango szemléletet is formál bölcs felirataival, a Women’s Secret a mézeskalácsos melltartókon is túladna már, az Office stylisztoknak ajánlja a cipőit, a Tally Weijl pedig az Arató Disco törzsközönségére is gondolt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra