Fogadalmat kell tenned, mielőtt belépsz ebbe az országba: naptejet sem haszálhatsz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Nyugat-Csendes-óceánban, Indonéziától északra és a Fülöp-szigetektől nyugatra található a Palaui Köztársaság, amely több mint 300 szigetből áll, kristálytiszta vizéről, sűrű dzsungelei-ről és lenyűgöző korallzátonyairól ismert. Bár apró szigetállamról van szó, Palau évtizedek óta a fenntartható turizmus egyik úttörője: 1981-ben elsőként iktatta alkotmányába a nukleáris fegyverek tilalmát, 2009-ben pedig a világ első cáparezervátumát hozta létre.

A szigetek azonban a 2010-es évek elején egyre nagyobb turisztikai nyomás alá kerültek. A tömegturizmus, különösen Kínából, komoly környezeti károkat okozott, ezért Palau kormánya 2015-ben új stratégiát hirdetett: a „Pristine Paradise Palau” program célja a „nagy értékű, alacsony terhelésű” turizmus. Ennek részeként született meg a világ első olyan bevándorlási szabálya, amely nemcsak útlevelet, hanem ígéretet is kér a látogatóktól.

Kötelező fogadalmat tenni

Palau Pledge, vagyis a „Palaui Fogadalom”

Idézőjel ikon

2017 óta minden turista útlevelébe bekerül, és aláírásával vállalja, hogy tiszteletben tartja a környezetet,

„könnyű széndioxid lábnyomot” hagy maga után, és megőrzi a szigetek szépségét a jövő generációi számára. Ez a gesztus nem csupán szimbolikus: inspirálta a korallzátonyokra ártalmas naptejek betiltását és a környezetvédelmi díjak bevezetését is.

Az országba érkezve minden turistána fogadalmat kell tennie
Fotó: Reinhard Dirscherl / Getty Images Hungary

Az UNESCO világörökség része az ország

Palau gazdasága nagymértékben függ a turizmustól, amelyet a Covid-időszak súlyosan visszavetett. Az ország 2022-ben nyitotta meg újra kapuit, és ma már Ausztráliából közvetlen járattal is elérhető. A turisták körében népszerű a kajakozás, a túrázás, a búvárkodás és

Idézőjel ikon

a világhírű Rock Islands szigetcsoport UNESCO világörökségi területének felfedezése.

Nem véletlen, hogy a TikTokon is egyre nagyobb figyelem irányul a szigetekre: egyes videókat több millióan láttak, a Palaut bemutató tartalmak pedig rendre úgy fogalmaznak

Idézőjel ikon

ez egy ország, amely annyira gyönyörű, hogy esküt kell tenned a védelmére.

A helyiek remélik, hogy ezzel nemcsak turistákat, hanem új szemléletet is sikerül vonzaniuk: Palau nem csupán célpont, hanem egy olyan otthon, amely mindenkitől tiszteletet kér.

Ha kíváncsi vagy az országra, ahol receptre írják fel az utazást, olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.